Mozi墨子, i. e. Kr. e. 480~390 (90 évesen halt meg)

A Három Királyság kora gondolkodója, mérnök és a Mohista Iskola (墨家) alapítója volt.

Kora ritka esetként hitt az Isten személyes létében, és azt állította, hogy ahogy az Isten feltétel nélküli szeretetet ad nekünk, úgy nekünk is feltétel nélküli szeretetet kell gyakorolnunk mások felé, így a zavaros társadalom stabilá válna. Ez a feltétel nélküli szeretet, amelyet mindenki iránt éreznünk kell "egyetemes szeretetnek" (兼愛) neveznek, és ez a szeretet valóban kölcsönösen előnyös kell, hogy legyen (交相利).

Azt is mondta, hogy Isten felhatalmazta a császárt, hogy jutalmazza és büntetesse a tisztviselőket, a császár viszont felhatalmazta a tisztviselőket, hogy utasítsák a népet, így megerősítette a merev függőleges hatalmi struktúrát, és hangsúlyozta, hogy ebben a struktúrában csak az a személy lehet a helyén, aki képes feltétel nélküli szeretetet gyakorolni mindenki felé. Emellett kritizálta a konfuciánus gondolkodásmódot, amely a családtagokhoz való kötődést hangsúlyozta. Azt állította, hogy ha csak a hozzánk közel álló embereket szeretettel és gondoskodással vesszük körül, akkor a társadalom leszűkül a rokoni és ismerősi kapcsolatokra, ami káros a közösségre. A konfuciánus 3 éves gyászidőszakot és a palotai zenei ceremóniákat túlzottan pazarlónak és hatékonytalannak tartotta.

Mozi egyetemes szeretete számos munkást és paraszt támogatását szerezte meg. Azt is állította, hogy takarékoskodnunk kell az anyagokkal, és ellen kell állnunk a háborúnak. Ezért fejlessze és terjessze a védekező technikákat, hogy megakadályozzák a felelőtlen háborúkat. Számos más praktikus technika is érdekelte, ezért számos dolgot feltalált, és felismerte a nyelv fontosságát, ezért munkába kezdett, hogy a szavak jelentése pontos legyen.

Első: ne vegyünk részt értelmetlen vitákban, amelyek megsértik a másik fél büszkeségét.

A vita során a felek hajlamosabbak a saját nézőpontjukhoz ragaszkodni.

Valójában a vitának nincs értelme.

Ha vesztünk a vitában, akkor nem szabad vitatkozni.

Másrészről, ha teljesen legyőzzük az ellenfelet, akkor mi értelme van?

Csak ideiglenes győzelmet arattunk, a gyönyör közepesen rövid ideig tart.

Ezenkívül a vitában való győzelem a másik fél büszkeségének megsértéséért való díj.

A győzelem, amelyet a másik fél becsületének megsértéséért arattunk, ellenségeskedést szülhet, és akár kárt is okozhat.

Ha vitába szállunk valakivel, akkor két lehetséges kimenetelt kell mérlegelni.

Az egyik a jelentéktelen, felszínes győzelem, a másik a másik fél jóindulata.

Ezt a kettőt nem lehet egyszerre elérni.

Ezért alaposan át kell gondolnunk, hogy mit szeretnénk igazán.

Második: nyissuk meg szívünket alázattal.

Ne legyünk öntelt, maradjunk alázatosak, és fogadjuk el a mások kritikáját.

Javítsuk ki a hibáinkat, és nyitott szívvel szívjuk magunkba mások erősségeit, hogy a saját erősségeinket is fejlesszük.

Ez könnyűnek tűnik, de valójában nehéz gyakorolni.

Az önteltség kerülendő, az alázat a legőszintébb hozzáállás az életben.

A világ nagy és kiterjedt, tele furcsa dolgokkal.

Benne a személy, bármilyen erős és okos is, csak egy porszem az univerzumban.

Aki fut, annak repülője van.

Mindig van olyan, aki nálad jobb.

Harmadik: ne mutassuk meg túl nyíltan a tehetségünket.

A bölcs emberek elrejtik a fényüket, és hülyeséget mutatnak az embereknek.

Nem azért rejtik el a fényüket, és mutatnak hülyeséget, mert buták, hanem azért, mert meg akarják védeni magukat, el akarják kerülni a bajt, és jobban ki akarják használni a tehetségüket.

A kiválóság és a különlegesség iránti vágy pozitív életmód.

De ha csak magad dicsekedsz, és nem törődsz a környezeteddel,

akkor nem tudsz beilleszkedni, és undort keltesz másokban.

A régiek azt mondták, hogy az ember tehetségét nem szabad kifelé mutatni, hanem rejtegetni kell.

Ha ezt a bölcsességet megértjük, akkor elkerülhetjük a kis emberek irigységét, és simán haladhatunk a dolgainkkal.

A szép nőnek nem kell kimenni az utcára, hogy sok ember találkozzon vele.

Ne próbálj meg feltűnni, hanem fejleszd a tartalmat!

Negyedik: a bölcs ember tudja, hogy mikor, hol és kivel kell bánni.

Van különbség a valóban okos és az okosnak tűnő ember között.

A valóban okos ember elrejti az intelligenciáját, és csak akkor használja fel, amikor szükséges, míg az okosnak tűnő ember a mások rágalmazását tekinti ügyességének,

és minden alkalommal felhasználja azt, ami miatt végül saját csapdájába esik.

Valójában az intelligencia egy kincs.

A lényeg az, hogy hol és hogyan használjuk fel ezt a kincset.

Ha trükköket alkalmazunk, akkor könnyen bajba kerülhetünk.

Ötödik: szükség van arra, hogy tudjunk küzdeni a kis emberek ellen, és hogy tudjunk tőlük elmenekülni.

Az emberek nagyjából két csoportba oszthatók: nemesekre és kis emberekre.

A nemesek igazságosak, míg a kis emberek mindig másokat mérlegelnek.

A kis emberek mindig figyelik a környezetükben lévő kis előnyöket, és állandóan ingyen kapni akarnak, sőt, megpróbálják rágalmazni másokat,

és olykor olyan erővel teszik ezt, hogy nincs mód megállítani őket.

Ezért óvatosnak kell lennünk, amikor kis emberekkel van dolgunk, jobb, ha nem is érintkezünk velük, és inkább elkerüljük őket.

Azt mondták, hogy inkább nyerjük meg a nemesek szívét, mint hogy a kis emberek gyűlöljenek minket.

Mert a kis emberek tönkretehetik az egész életünket.

Ezért soha ne becsüljük le a kis embereket.

A nemes emberek nem barátkoznak a kis emberekkel, de tudniuk kell, hogyan kell velük bánni, és hogyan kell tőlük elmenekülni.

Hatodik: ne tartsunk magunknál hízelgőket.

Az emberek igyekeznek elkerülni, hogy dühösök legyenek a családban vagy a társadalomban.

Ezért többségük szép szavakkal próbálja megnyerni a másik fél kedvét,

és félnek a kellemetlen dolgokat mondani, mert attól félnek, hogy a másik fél meggyűlöli őket.

Persze nincs semmi baj azzal, ha jó dolgokat mondunk.

A probléma az, hogy ha csak a barátainknak tetsző dolgokat mondunk, akkor nem teljesítjük a barátság kötelezettségét.

Vagyis, ha tudjuk, hogy van valakinek hibája, de nem szólunk róla, akkor nem mondhatjuk, hogy igazi barátja vagyunk.

Ha valaki dicséri a hibáidat, akkor az valamilyen más szándékkal teszi.

Ha valaki rendszeresen őszintén megdorgál, és megkritizál,

akkor az az élet tanítója, az igazi barátja.

Hetedik: üresítsük ki magunkat, hogy másokat befogadhassunk.

A gőg úgy működik, mint egy rossz hangszer, ami elűzi a tanácsadó barátokat.

Ne legyünk öntelt, ha a másik fél véleménye eltér a miénktől, hanem nézzünk magunkba.

Így tudjuk kiüríteni a szívünket, és még érettebbé válni.

Ha üres, akkor másokat is befogadhatunk, de ha tele van gőggel, akkor csak magunkat tudjuk befogadni.

Az életben gyakran tudattalanul olyanokká válunk, mint egy tele pohár.

De ha elhagyjuk az önteltséget, és üres szívvel követjük másokat,

akkor sok olyan dolgot fogunk felfedezni, amit eddig nem ismertünk.

Kétféle alázat van. Nem nagy dolog alázatosnak lenni, ha az ember alacsony rangú, vagy nincsenek képességei.

A valódi alázat az, amikor az ember a munkában sikert ér el, és mások dicsérik, és akkor is alázatos marad.

A mézforrás, amelyből az édes méz fakad, a leghamarabb szárad ki,

a legmagasabb fa pedig a leghamarabb vágatik ki.

Az ember gyakran a saját erősségei miatt szenved kárt.

Ne mutasd meg az erősségeidet, hanem fedezd fel a hiányosságaidat!

És mindig maradj alázatos!