Mozi
Mozi (墨子), i. e. 480 – i. e. 390 (90 éves korában halt meg)
A hadakozó fejedelemségek korának gondolkodója és technikusa, valamint a mohista (墨家) iskola megalapítója.
Abban az időben ritkaságszámba ment, hogy személyes istenségben hitt, és azt állította, hogy ahogyan ez az istenség feltétel nélküli szeretetet áraszt ránk, úgy nekünk is feltétel nélkül kell szeretnünk másokat, hogy a zűrzavaros társadalom stabilizálódjon. Ez a mindenkit egyenlően szerető hozzáállás a „különbségtétel nélküli szeretet” (兼愛), és ez a fajta szeretet valójában kölcsönösen előnyös kell, hogy legyen (交相利).
Azt is állította, hogy az istenség jutalmakkal és büntetésekkel sújtja a mennyei uralkodót, a mennyei uralkodó pedig parancsot ad a hivatalnokoknak, a hivatalnokok pedig a népnek, ezzel egy szigorú, vertikális hatalmi struktúrát elismerve. Szerinte ezen a pozíción olyan személynek kell lennie, aki képes mindenkit feltétel nélkül szeretni. Emellett kritizálta a konfuciánus, rokonközpontú szeretetfelfogást, mondván, hogy ha csak a hozzánk közel állókat szeretjük és ápoljuk, akkor a társadalom leszármazási és területi kapcsolatok révén fog összeállni, ami káros a közösségre. A konfuciánus hároméves gyászidőszakot és a palotai zenei szertartásokat is rendkívül hatástalan pazarlásnak tartotta.
Egyenlőségpárti szeretete számos munkás és paraszt támogatását elnyerte. Ezenkívül a takarékosságra és a háborúk elutasítására buzdított, ezért a védelmi technikákat fejlesztette és terjesztette, hogy megakadályozza a felelőtlen háborúskodást. Számos más, gyakorlatias technológia iránt is érdeklődött, többet feltalált, és felismerve a nyelv fontosságát, elkezdett dolgozni a szavak pontosabb meghatározásán.
Első: Ne vegyünk részt értelmetlen vitákban, amelyekben a másik fél önbecsülését sérthetjük.
A viták során mindkét fél hajlamos a saját nézőpontjához ragaszkodni, még inkább, mint korábban.
Valójában a vitáknak semmi értelmük.
Ha veszítünk egy vitában, akkor nincs mit mondani.
Másrészt, ha teljesen legyőzünk valakit egy vitában, mi értelme van ennek?
Csak ideiglenesen érzünk győzelmet, ez az érzés nem tart sokáig.
Sőt, a vita megnyerése a másik fél önbecsülésének megsértéséért járó jutalom.
A másik fél tekintélyének csorbítása révén elért győzelem miatt haragot szülhetünk benne, ami bajt okozhat.
Amikor vitába szállunk valakivel, két lehetséges kimenetelt kell figyelembe vennünk.
Az egyik az értelmetlen, felszínes győzelem, a másik pedig a másik fél jóindulata.
Ezt a kettőt nem lehet egyszerre elérni.
Ezért alaposan át kell gondolnunk, hogy mi a valódi célunk.
Második: Őszinte alázattal nyissuk meg a szívünket.
Ne legyünk önteltek, hanem alázatosak, fogadjuk el mások kritikáját,
és javítsuk ki hibáinkat, hogy szélesre tárjuk a szívünket, és magunkba szívjuk mások erényeit, ezzel fejlesztve saját erényeinket.
Ez a fajta hozzáállás könnyen kimondható, de nehezen megvalósítható.
Nem szabad önteltnek lennünk, az alázat a legőszintébb hozzáállás az életben.
A világ nagy és széles, tele van különös eseményekkel.
Ebben a világban, bármennyire is erősek vagy okosak vagyunk, mindössze egy porszem vagyunk a világegyetemben.
Aki ugrál, felette van, aki repül.
Mindig van valaki, aki nálad jobb.
Harmadik: Ne mutassuk meg túlságosan a tehetségünket.
A bölcs ember elrejti a fényét, és ostobának mutatja magát.
A fény elrejtése és az ostobaság színlelése nem azt jelenti, hogy alacsony az intelligenciánk,
hanem a saját védelmünk, a konfliktusok elkerülése és a tehetségünk jobb kihasználása érdekében.
A rendkívüliség és a különlegesség keresése aktív életfelfogás.
De ha csak magunkkal dicsekedünk, és figyelmen kívül hagyjuk a környezetünket,
akkor nem tudunk beilleszkedni a társadalomba, és taszítást válthatunk ki másokból.
Régen azt mondták, hogy az ember tehetségét nem szabad kitenni a nyilvánosság elé, hanem el kell rejteni.
Ezt a szabályt meg kell érteni, hogy elkerüljük a kicsinyek irigységét, és zökkenőmentesen végezhessük a dolgunkat.
A szépségnek nem kell kilépnie a házból, hogy sok ember meg akarja ismerni.
Ne igyekezzünk kitűnni, hanem erősítsük meg a belső értékeinket.
Negyedik: A bölcs ember ismeri a helyet, az időt és az embereket.
A valóban okos ember és az, aki csak okosnak akar látszani, különbözik egymástól.
A valóban okos ember mélyen elrejti az eszességét, és csak akkor használja, amikor szükséges, míg
az, aki csak okosnak akar látszani, a mások rágalmazását tekinti tehetségének,
és állandóan használja, amíg végül saját csapdájába nem esik.
Valójában az eszesség vagyon.
A lényeg az, hogy ezt a vagyont hol és hogyan használjuk fel.
Ha ügyeskedünk, akkor könnyen bajba kerülhetünk.
Ötödik: Szükséges a képesség a kicsinyekkel szembeni küzdelemre és elkerülésre.
Az emberek két fő csoportra oszthatók: a nemesekre és a kicsinyekre.
A nemesek igazságosak, a kicsinyek pedig mindig másokat számolgatnak.
A kicsinyek mindig keresik a környezetükben a nagy és kicsi hasznokat, és állandóan ingyenes dolgokra vágynak,
sőt, másokat is alaptalanul rágalmazhatnak,
és erejük szinte megállíthatatlan.
Ezért óvatosnak kell lennünk, amikor kicsinyekkel barátkozunk, jobb, ha inkább elkerüljük őket.
A nemesek szívét szerezzük meg, a kicsinyek haragját pedig ne.
Mert a kicsinyek tönkretehetik az egész életünket.
Ezért soha ne becsüljük alá a kicsinyeket.
A nemeseknek nem kell barátságot kötniük a kicsinyekkel, de tudniuk kell, hogyan kell bánni velük és elkerülni őket.
Hatodik: Ne tartsunk magunk mellett hízelgő embereket.
Az emberek a családban és a társadalomban igyekeznek elkerülni, hogy mások haragját kiváltsák.
Ezért a legtöbben jó szavakkal igyekeznek kielégíteni a másik fél igényeit,
és kerülik, hogy kellemetlen dolgokat mondjanak, mert félnek, hogy mások meg fogják utálni őket.
Természetesen nem rossz dolog jókat mondani.
A probléma az, hogy ha a barátainknak csak jó dolgokat mondunk, akkor nem teljesítjük a baráti kötelességünket.
Vagyis ha tudjuk, hogy hibáik vannak, mégis hallgatunk, akkor nem tekinthetjük őket igazi barátainknak.
Ha valaki dicsér téged a hibáidért, akkor valószínűleg más szándékai vannak.
Ha valaki rendszeresen őszintén figyelmeztet és megdorgál,
akkor ő az igazi tanítód és barátod.
Hetedik: Ürítsük ki a szívünket, hogy másokat befogadhassunk.
A gőg olyan, mint egy rossz hangszer, amely elűzi a tanácsot adó barátokat.
Ne dicsekedjünk azzal, hogy mások véleménye eltér a sajátunktól, hanem vizsgáljuk meg magunkat.
Így kiüríthetjük a szívünket és érettebbé válhatunk.
Ha kiürítjük a szívünket, akkor befogadhatjuk másokat, de ha gőgösek vagyunk, akkor senkit sem tudunk befogadni.
Az életben öntudatlanul is tele tölthetjük a szívünket, mint egy pohár.
De ha lemondunk a gőgről és kiürítjük a szívünket, majd másokat követve tanulunk,
akkor sok olyan dolgot fogunk felfedezni, amelyekről nem tudtunk.
Kétféle alázat létezik. Nem nagy dolog alázatosnak lenni, ha alacsony a rangunk vagy kevés a képességünk.
Az igazi alázat akkor érvényesül, ha sikereket érünk el az üzleti életben, és mások dicséretét kapjuk.
Ez az igazi alázat, amely tiszteletet ébreszt az emberekben.
A mézforrás, amelyik a legédesebb, először szárad ki,
és a legmagasabb fa először vágják ki.
Az emberek gyakran saját erényeik miatt tönkre teszik magukat.
Ne mutassuk meg az erényeinket, hanem pótoljuk a hibáinkat.
És mindig legyünk alázatosak.
Hozzászólások0