Helen Keller (1880. június 27. – 1968. június 1.)
amerikai író, pedagógus és szociális aktivista
Helen Keller egész életét a süket és vak emberek segítésének szentelte, és mint szociálisan tudatos értelmiségi, az emberi jogok és a munkások jogaiért is küzdött. Egy súlyos betegség után, 19 hónapos korában elvesztette látását és hallását. 1887-ben, 7 éves korában találkozott Anne Mansfield Sullivannal, akivel elkezdett tanulni. Kevesebb mint egy hónap alatt Sullivan a tenyerébe írva tanította a tárgyak nevét a jelnyelv ábécéjével, majd később a saját hangszalagjára helyezve a kezét, „hallhatóvá” tette a hangokat Helen számára, hogy megtanuljon beszélni. Sullivan folyamatos tanításának köszönhetően szorgalmasan tanult, és 1904-ben kitűnő eredménnyel diplomázott a Radcliffe College-ban. Egyetemi tanulmányai befejezése után elkötelezte magát a fogyatékkal élők iránt, és jelentős hozzájárulást tett a fogyatékkal élők jólétének biztosításához szerte a világon. 1964-ben elnyerte az Elnöki Szabadságérmet. Számos könyvet írt, például a „My Life” és a „The Story of My Life” címűt.

1. Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik megnyílik. De sokszor annyira a zárt ajtóra meredünk, hogy nem vesszük észre a nekünk nyitott másikat.
2. Az önsajnálat a legrosszabb ellenség. Ha engedünk neki, akkor ebben a világban semmi jót nem tehetünk.
3. Nézz szembe a gyengeségeiddel, és ismerd el őket. De ne hagyd, hogy uralkodjanak rajtad. Engedd, hogy türelmet, kedvességet és éleslátást tanítsanak neked.
4. Jobb a sötétben járni egy barátunkkal, mint a fényben egyedül.
5. Ha csak öröm lenne a világon, akkor soha nem tanulnánk meg a bátorságot és a kitartást.
6. A remény látja a láthatatlant, érzi a tapogathatatlant és megvalósítja a lehetetlent.
7. Az emberek nem szeretnek gondolkodni. A gondolkodás következtetésekhez vezet. A következtetések nem mindig kellemesek.
8. Van-e valami rosszabb, mint megvakulni? Igen. Van olyan, aki lát, de nincs víziója.